A Raiffeisen elbocsájtásokra készül
2009. August 02. Sunday 20:10


3900 alkalmazottjának 10- 12 %- át tervezi elküldeni a Raiffeisen bank, és a fiókhálózatot is ennek arányában szeretné szűkíteni. Ennek lebonyolításában létrehoztak egy belső munkacsoportot is.

Nézhetünk más munka után? Igen

Erre a válaszra igennel felelt a bank vezetősége egyik dolgozójának. Kérdését arra  a belül terjengő szóbeszédre alapozta, miszerint sok száz embert szeretnének elküldeni, plusz sok fiókot is bezárnak. Állítólag erről már Bécsben is egyeztettek a bankvezetők, ennek eredményének függvényében  valószínűleg hamarosan értesítik az igazgatókat és a fiókvezetőket a szeptemberre tervezett változásokról.


Úgy tervezik, az elbocsátásokat és az átszervezéseket még idén lebonyolítják, de egyelőre nem tudni, kik lesznek az érintett személyek és egységek. Országunkban összesen 157 bankfiókjuk üzemel, így a fent leírt százalékok 400- 500 embert érinthet, és körülbelül 20 fiók bezárását vonja maga után.



Konkrét döntés még nincs

A bank arról tájékoztatta alkalmazottait, hogy a válságból kifolyóan a pénzügyi piacon nem várható fellendülés, így a bank kénytelen olyan lépéseket tenni, hogy tevékenységüket ehhez mérten tudják folytatni. Ezeknek a lépéseknek legfontosabb részét az év végéig várható létszámleépítés jelenti, mely kezdete az ősz elejére várható a többi stratégiai lépéssel együtt.

Elbocsátási hullám a többi banknál is

A válság kirobbanása óta a banki és pénzügyi részlegben körülbelül 2000 ember veszítette el a munkáját.
Statisztika az elbocsátott munkatársakról:


MKB: 66 ember
OTP: 500 dolgozó
CIB Bank és Lízing: 300 alkalmazott
Allianz Hungária:100 személy állását szüntette meg.
A Raiffeisen idén már utalt létszámleépítésre.
A Provident a napokban jelentette be, hogy 90 ember elküldését tervezi, míg a gyorskölcsönökkel foglalkozó Athlon pár hete csődvédelmet kért.
A HBSC, mely a világ egyik legnagyobb pénzügyi csoportja, azt jelentette be, hogy leállítja a lakossági hitelezést, pár éven belül abbahagyja tevékenységét hazánkban, ezen felül meg 282 dolgozójától fog megválni.
 


Növekedés helyett válságkezelés
 
A Raiffeisent a közép- keleteurópai piac legkiemelkedőbb nemzeti bankjai közé sorolják. A bank úgy tervezi, hogy nem hagyja pánikban ügyfeleit, hanem inkább átsegíti őket a válságon. Mivel szerteágazó az üzleti tevékenységük, így a konsrukciójuk rendelkezik beépített biztosítékokkal. Inkább a tőkét szeretnék megőrízni, így kezelve a válságot.
 
Nincs egyedül a Raiffeisen
 
A többi régiós bank is azért kénytelen ezeket a drasztikus intézkedéseket véghezvinni, mert terjeszkedésüket túlméretezték.
Egy pár hónapos kutatás kimutatta, hogy az ügyfelek száma csökken, újakat meg pláne nem tudnak szerezni.
 
A bank működéséhez tőke szükséges, melyhez saját ügyfélköre révén próbál hozzá jutni, csak legvégső stádiumban fordulnak az anyabankhoz. Spórolni a költségek csökkentésével tudnak, ezért válnak meg több alkalmazottól és ezért zárnak be a fiókok is. A másik módszer, mely révén többlethez juthatnak, a bevételek növelése, így az ügyfelek kezelési költségein és a kamatokon emelnek.
 
A bankok a különböző régiókban a lakossági hitelfelvétel növekedésében bíztak, azonban arról elfelejtkeztek, hogy ezeknek a régióknak az ügyfelei jóval kevesebbet keresnek, tehát hiába számítottak a végtelennek tűnő lakossági fogyasztásban, a válság keresztül húzta számításaikat, így rákényszerülve a sorozatos elbocsájtásokra.

 


Legújabb a témához kapcsolódó cikkek:
Régebbi a témához kapcsolódó cikkek:

 

Hiteligénylés



Igényeljen hitelt kötöttségek nélkül


 

Ingyenes Online

Hiteligénylés


Hitel megoldásaink

A következő hitelek-re tudunk Önnek első kézből megoldást nyújtani

  1. BAR lista hitel - Aktív, passzív BAR finanszírozás 
  2. Szabad felhasználású hitel - jövedelem igazolás nélkül, akár svájci frank alapon is
  3. Lakáshitel - bővítés, felújítás, építés
  4. Hitelkiváltás - meglévő hiteleinek átdolgozása
  5. Adósságrendező hitel - ha fontos Önnek a havi hitel kiadás
  6. Gyors hitel - ha Ön 1 hét alatt pénzhez akar jutni

Keressen oldalunkon

Jó tudni!

A jelenlegi gazdasági helyzetben minden fontos hitellel kapcsolatos lépés sorsdöntő lehet. Az ezzel kapcsolatos ügyeket nem szabad elsietni. Így az is fontos, hogy azon kevés számunkra rendelkezésre álló időben, milyen módon közelítjük meg hitel kérelmünk megfelelő kiszolgálásának lehetőségét. Minden fontos döntést egy megfelelő helyzetértékelésnek kell követnie. Jelenleg egy rossz irány, nem csak időben veti vissza hitelügyintézésünket, hanem súlyos pénzügyi katasztrófát is okozhat.

Segítségünkkel, ami semmilyen kötelezettséggel nem jár, megkeressük önnek azt a hitel terméket, amivel a legjobb lehet az Ön számára. Minden fontos információra már akkor felhívjuk figyelmét, amikor ennek még nincsenek pénzügyi következményei.