A bankok nem eresztenek
2009. February 12. Thursday 09:18

Megvizsgálta az ügyfelek bankváltással kapcsolatos lehetőségeit a Gazdasági Versenyhivatal. Az eredmény eléggé lesújtó lett. Nem csak a bankok igyekeznek gátolni a távozást, de a piac szabályozatlansága is gátolja a bankváltást.

A Gazdasági Versenyhivatal nemrég lezárta a bankváltással kapcsolatos ágazati vizsgálatát. A GVH saját tapasztalatai alapján a lakossági és kisvállalati folyószámlák, valamint a lakossági hiteltermékek közül a személyi kölcsönök, illetve a szabad felhasználású és lakáscélú jelzáloghitelek esetében tartotta indokoltnak megvizsgálni, hogy vannak-e a váltáshoz kapcsolódó gátjai a hatásos verseny érvényesülésének.
 

A hivatal a lakossági hitelpiaccal kapcsolatban négy olyan tényezőt azonosított, amely torzítja a bankok közötti versenyt. Ezek közül az egyik a szerződések egyoldalú módosítása. A GVH szerint a módosítások alkalmazásának jelenlegi rendszere egyrészt tartalmában túlzottan széleskörű, másrészt formájában nem biztosít a fogyasztók számára megfelelő lehetőséget arra nézve, hogy érdemben reagálhassanak az általuk esetlegesen elfogadhatatlannak tekintett változtatásokra. A GVH ennek kiküszöbölése érdekében olyan szabályozás kialakítását kezdeményezi, aminek hatására egyoldalú szerződésmódosítás az egyes szerződések esetében csak objektíven igazolható, a banküzem szempontjából külső események esetében következhet be.

A lakossági hitelpiacon a bankváltás másik gátja az ezekhez kapcsolódó különféle költségek és díjak rendszere. A GVH szerint ezeknek a díjaknak a mértéke rendkívül magas, azok minimális mértéke a vizsgált hiteltermékek esetében a futamidő függvényében a hitel jelenértékének 4-10 százalékát teszi ki. A hivatal ezért a verseny hatásosabb érvényesülése érdekében javasolja, hogy az európai szabályozási kezdeményezésekkel összhangban az egyik legjelentősebb költséget, a végtörlesztési díjat maximalizálják a bankok.

Nem kedvez az ügyfelek mobilizáltságának a bankok által alkalmazott árak, díjtételek összehasonlíthatatlansága sem. A GVH ezért egyrészt kezdeményezi egy független, ellenőrizhető termék-összehasonlító weblap létrehozását, másrészt javasolja a hitelek összehasonlítását szolgáló teljes hiteldíj mutató (THM) olyan irányú módosítását, hogy az a devizakockázatokat is jelenítse meg.

Nem csak a bankok hozzáállása, hanem a terület nem megfelelő szabályozása is nehezíti azonban, hogy az ügyfelek szolgáltatót váltsanak. Jó példa erre a lakáscélú állami támogatások esetén a támogatások hordozhatóságának hiánya. Jelenleg ugyanis, ha az ügyfél meglévő hitelét kiváltaná egy másik bank hasonnló termékével, akkor elveszítheti a támogatást. Annak érdekében, hogy a fogyasztók helyzete erősödjön ezekben a szerződéses kapcsolatokban, a GVH javasolja a támogatás hordozhatóságának megteremtését.

Valamivel jobb a helyzet a lakossági és a kisvállalati folyószámlák piacán. A GVH szerint a folyószámla-piaci verseny esetében a váltási díjak sem a lakossági, sem a kisvállalati piacon nem jelentősek, a váltás nehézségei elsősorban az ajánlatok összehasonlíthatóságának hiányára, illetve az ügyintézéssel kapcsolatos nehézségekre vezethetők vissza. A fogyasztók számára a folyószámla-szolgáltatás igénybevételénél nem állnak rendelkezésre olyan közérthető, az átlagfogyasztó számára könnyen összehasonlítható információk, amelyek alapján racionális döntéshozatalra lennének képesek.

A GVH ezért a folyószámla termékek esetén is javasolja egy összehasonlító weblap működtetését, valamint az ügyintézés egyszerűsítése érdekében a számlákhoz kapcsolódó csoportos beszedési megbízások automatikus átirányítását folyószámla-váltás esetén.

 

bankweb.hu


Legújabb a témához kapcsolódó cikkek:
Régebbi a témához kapcsolódó cikkek:

 

Hiteligénylés



Igényeljen hitelt kötöttségek nélkül


 

Ingyenes Online

Hiteligénylés


Hitel megoldásaink

A következő hitelek-re tudunk Önnek első kézből megoldást nyújtani

  1. BAR lista hitel - Aktív, passzív BAR finanszírozás 
  2. Szabad felhasználású hitel - jövedelem igazolás nélkül, akár svájci frank alapon is
  3. Lakáshitel - bővítés, felújítás, építés
  4. Hitelkiváltás - meglévő hiteleinek átdolgozása
  5. Adósságrendező hitel - ha fontos Önnek a havi hitel kiadás
  6. Gyors hitel - ha Ön 1 hét alatt pénzhez akar jutni

Keressen oldalunkon

Jó tudni!

A jelenlegi gazdasági helyzetben minden fontos hitellel kapcsolatos lépés sorsdöntő lehet. Az ezzel kapcsolatos ügyeket nem szabad elsietni. Így az is fontos, hogy azon kevés számunkra rendelkezésre álló időben, milyen módon közelítjük meg hitel kérelmünk megfelelő kiszolgálásának lehetőségét. Minden fontos döntést egy megfelelő helyzetértékelésnek kell követnie. Jelenleg egy rossz irány, nem csak időben veti vissza hitelügyintézésünket, hanem súlyos pénzügyi katasztrófát is okozhat.

Segítségünkkel, ami semmilyen kötelezettséggel nem jár, megkeressük önnek azt a hitel terméket, amivel a legjobb lehet az Ön számára. Minden fontos információra már akkor felhívjuk figyelmét, amikor ennek még nincsenek pénzügyi következményei.