Miért kell megmenteni, ha veszteséges?
2009. August 03. Monday 08:29


Az elefánt bárhol is dől el, ott a fű összepréselődik

Ben Bernanke nem
kívánt úgy bevonulni a történelembe, mint az a Fed- elnök, aki egy feltételezett második válság ideje alatt irányította azt az egyesületet, mely  az amerikai jegybank szerepét hivatott képviselni, így indokolva  közel egy éve folytatott tevékenységeit.


Egy lakossági fórumon erre a kérdésre, mely így hangzott- mi szükség van az adózók pénzéből megmenteni a bankokat- így válaszolt: " ahol eldől az elefánt, ott a fű is összepréselődik". A kérdés arra lett alapozva, hogy miért kell megmenteni azokat, akik a válságot okozták? Miközben az elszenvedett áldozatoktól beszedett pénzt, az adót fordítják a válságot kirobbantók megmentésére.


Mr.Bernanke kitért arra, hogy néha ő sem szívesen teszi ezeket az intézkedéseket- melyek révén kedvezőbb helyzetbe kerülnek a bankok - mert egyetért a bankok viselkedésével, hanem azért, mert akkora volt a bukásuk, hogy ebből kifolyólag még több kárt okoztak volna a lakosságnak és a gazdaságnak. Szorgalmazza továbbá azt is, hogy olyan törvények lépjenek életbe, melyek hatályosságának elérésével csőd bejelentése nélkül szűnhessenek meg a bankokon kívüli pénzügyi intézmények.

 


Legújabb a témához kapcsolódó cikkek:
Régebbi a témához kapcsolódó cikkek:

 

Hiteligénylés



Igényeljen hitelt kötöttségek nélkül


 

Ingyenes Online

Hiteligénylés


Hitel megoldásaink

A következő hitelek-re tudunk Önnek első kézből megoldást nyújtani

  1. BAR lista hitel - Aktív, passzív BAR finanszírozás 
  2. Szabad felhasználású hitel - jövedelem igazolás nélkül, akár svájci frank alapon is
  3. Lakáshitel - bővítés, felújítás, építés
  4. Hitelkiváltás - meglévő hiteleinek átdolgozása
  5. Adósságrendező hitel - ha fontos Önnek a havi hitel kiadás
  6. Gyors hitel - ha Ön 1 hét alatt pénzhez akar jutni

Keressen oldalunkon

Jó tudni!

A jelenlegi gazdasági helyzetben minden fontos hitellel kapcsolatos lépés sorsdöntő lehet. Az ezzel kapcsolatos ügyeket nem szabad elsietni. Így az is fontos, hogy azon kevés számunkra rendelkezésre álló időben, milyen módon közelítjük meg hitel kérelmünk megfelelő kiszolgálásának lehetőségét. Minden fontos döntést egy megfelelő helyzetértékelésnek kell követnie. Jelenleg egy rossz irány, nem csak időben veti vissza hitelügyintézésünket, hanem súlyos pénzügyi katasztrófát is okozhat.

Segítségünkkel, ami semmilyen kötelezettséggel nem jár, megkeressük önnek azt a hitel terméket, amivel a legjobb lehet az Ön számára. Minden fontos információra már akkor felhívjuk figyelmét, amikor ennek még nincsenek pénzügyi következményei.