| Autóhitel feltételek - mik változtak? |
| 2010. May 17. Monday 11:35 | ||
|
Becsléseik szerint idén 7-8 százalékkal több személygépkocsi kerül forgalomba, mint a tavalyi évben, így sikeresebb évben reménykedhetnek a márkakereskedők. A múlt évi hatvanezer értékesített autó helyett, idén hatvanötezer lesz várható, ez mindössze az egyharmada a 2006-os évi csúcs eladásnak, mikor kétszázezer új autó talált gazdára. Ez a rekord számú eladás ugyan olyan megdöbbentő, mint a tavalyi hatvanezres, mivel a magyar piac felvevő képessége évi 120-130 ezer új gépkocsi, csak az a kérdés, hogy mikor jut el a magyar piac ismét erre a szintre. Autóhitel feltételei - Előnyben a forinthitel A tavalyi év végén egy új kormányrendelet lépett életbe, a körültekintő lakossági hitelezés érdekében e szerint lesz meghatározva az ügyfelek számára kibocsájtható autó vásárlási hitel. Devizahitelek helyett a forint hitelekre szeretnék "átszoktatni" az ügyfeleket, így talán kiküszöbölhető, hogy ismét több család hitele bedőljön. Míg forinthitelek esetében 75 százalék igényelhető az autó értékének, ez a svájci frank esetében 45 százalékra csökkent az új rendelet meglététől kezdve. Szigorította továbbá a PSZÁF a kereskedők által hitelre eladott autók nagy kereskedői jutalékának összegét, mivel ezt nagy kockázatú kategóriába sorolták. Így az autó kereskedők ezentúl kénytelenek tájékoztatni az ügyfelet, a finanszírozásba beépített jutalék összegéről. Idei év áprilisától bevezetésre került, hogy a baleset miatt forgalomból kivont autók megjavításuk után, csak abban az esetben kerülhetnek ismét vissza a forgalomba, ha legális szerviz által kiállított javítási számlával rendelkeznek, így próbálják meg jelentős előnybe hozni, a legálisan működő, adózó szervizeket, és visszaszorítani a hivatalos papírokkal nem rendelkező szerelőket.
Régebbi a témához kapcsolódó cikkek: |
||
Banki hitelek
- CIB lakáshitel
- Válság
- Gyorskölcsön változások
- Devizahitel
- Forint alapú lakáshitel
- Hitel változások 2010-ben
- Lakásfelújítási hitel
- Jelzáloghitel feltételei
- Jelzáloghitel igénylés
- Lakáshitel önerő nélkül
- Lakáshitelek alakulása
- Munkaadói lakáshitel
- Hitel rendelet
- Hitelfelvétel feltételei
- Lakáshitel 2010
- Hiteltörlesztés elmaradás
- Lízing vagy hitel?
- Ingatlan árverezés
- BB egyenlítő hitel
- Autóhitel feltételek
- Forinthitel 2010
- Hitel jövedelemigazolással
- Hitelfelvétel online


A gépjármű márkakereskedők elmondása szerint, csak abban bíznak, hogy ennél már nem lesz rosszabb a helyzet. A Magyar Gépjárműimportőrök becslései megnyugtatóak, mivel szerintük nem várható, hogy rosszabb lesz a helyzet.












