Európa majdnem összeomlott a válságban
2009. October 02. Friday 11:58


A Bank of England kormányzója,
Mervyn King a BBC-nek adott interjújában kifejtette, hogy 2008. október 6-án perceken múlt egész Európa csődje két brit nagybank összeomlása miatt.


2008. októberében két brit nagybank, a HBOS Plc és a Lloyds TSB Group Plc indította el „világ körúti” útjára a csődlavinát, mivel a finanszírozáshoz elegendő pénzük kezdetben1 heti, majd 1 napi állományra szűkült le, végül pedig október 6.-án és 7.-én napközben már nem tudták, hogy estéig képesek-e fizetési kötelezettségeiket teljesíteni. (A két bank azóta a brit kormány hathatós segítségével Lloyds Banking Group Plc néven fuzionált.)

Október 7.-én, kedden, 19 órát követően a brit bank szektor és a brit kormány megállapodást kötött a gazdasági csőd elhárítása érdekében, majd ezt követően másnap hírül adták, hogy a brit állam 50 milliárd fontot (82 milliárd dollár) fektet be segítségül pénzügyi szektorába. A tőkeinjekció okát az amerikai Lehman Brothers szeptember közepi csődje váltotta ki, mert emiatt lefagyott a pénzintézetek hitelforrása.

Mervyn King az alábbi csődhullám görgeteget vizionálta, ha bekövetkezett volna a pénzügyi tragédia:

- bedőlnek a bankok
- emiatt befagyasztják az ügyfelek számláit
- ennek következtében az ügyfelek nem férnek hozzá pénzükhöz
- folyománya, a fizetések ki nem fizetési képessége
- a szolgáltatók ezért bedőlnek
- így pedig a vállalatok fizetőképes ügyfelek híján összeomlanak.

Edward Lazear, a Bush-adminisztráció gazdasági tanácsadó testületének tagja szerint a világ akkor az 1930-as nagy gazdasági válság okozta depresszióba került.
A BBC interjújából az is napfényre került, hogy Írország a pánik elkerülése végett adott garanciát állama egész betétállományára, ugyanis ha állami tulajdonba vettek volna akárcsak egyetlen bankot is, akkor az az összes többi bank csődbejutását vonzotta volna maga után.

Írország akkori döntése félelmet keltett más országokban, mert attól tartottak, hogy mindenki Dublinba menekíti pénzét. Az aggodalom nem vált be, de tanulságul szolgált az európai államok kormányai számára, hiszen az akkori pénzügyi katasztrófa helyzet rávilágított az összeegyeztetett európai cselekvések szükségességére.

 


Régebbi a témához kapcsolódó cikkek:

 

Hiteligénylés



Igényeljen hitelt kötöttségek nélkül


 

Ingyenes Online

Hiteligénylés


Hitel megoldásaink

A következő hitelek-re tudunk Önnek első kézből megoldást nyújtani

  1. BAR lista hitel - Aktív, passzív BAR finanszírozás 
  2. Szabad felhasználású hitel - jövedelem igazolás nélkül, akár svájci frank alapon is
  3. Lakáshitel - bővítés, felújítás, építés
  4. Hitelkiváltás - meglévő hiteleinek átdolgozása
  5. Adósságrendező hitel - ha fontos Önnek a havi hitel kiadás
  6. Gyors hitel - ha Ön 1 hét alatt pénzhez akar jutni

Keressen oldalunkon

Jó tudni!

A jelenlegi gazdasági helyzetben minden fontos hitellel kapcsolatos lépés sorsdöntő lehet. Az ezzel kapcsolatos ügyeket nem szabad elsietni. Így az is fontos, hogy azon kevés számunkra rendelkezésre álló időben, milyen módon közelítjük meg hitel kérelmünk megfelelő kiszolgálásának lehetőségét. Minden fontos döntést egy megfelelő helyzetértékelésnek kell követnie. Jelenleg egy rossz irány, nem csak időben veti vissza hitelügyintézésünket, hanem súlyos pénzügyi katasztrófát is okozhat.

Segítségünkkel, ami semmilyen kötelezettséggel nem jár, megkeressük önnek azt a hitel terméket, amivel a legjobb lehet az Ön számára. Minden fontos információra már akkor felhívjuk figyelmét, amikor ennek még nincsenek pénzügyi következményei.