Ez nem hitel - fogyasztói csoportok
2010. January 06. Wednesday 22:48


Sokan még mindig hitel-nek hiszik, pedig nem az. A fogyasztói csoportok nem nyújtanak kölcsönt, ahogy az egyik cégnél fogalmaztak: alternatív finanszírozási lehetőséget kínálnak. A rendszer nagyon bonyolult, és sok ügyfél szerint nem kapnak megfelelő tájékoztatást.




Egy az RTL Híradónak nyilatkozó riportalany azt mondta, több százezer forintot vesztett, amikor végül elállt a szerződéstől. A cégnél azt állítják, részletesen tájékoztatják az ügyfeleket. A versenyhivatal már több céget megbüntetett.

Simonik Nikolettáék tavaly ősszel egy újsághirdetésben találtak rá a fogyasztói csoport reklámára, amire jelentkeztek is, mindössze munkáltatói igazolást kértek tőle, és semmi más dokumentumot, ezért nagyon egyszerűnek tűnt a kölcsönhöz jutás.

Simonik Nikolettának azt ígérték, hogy 5 millió forintot kapnak 30 napon belül csupán egy munkáltatói igazolást kell vinnie. Miután a szerződést megkötötték a cég képviselőjével, a 300 ezer forintos regisztrációs összeget is befizették.

Kaptak egy részvételi szabályzatot, amit a cég képviselőjével együtt elolvastak, az illető mindent elmondott, csak azt nem ami a részvételi szabályzatban olvasható volt, az asszony sajnos csak otthon, a szerződés aláírása után olvasta át ismételten részletesen a szerződést, amiből kiderült, hogy sorsolás alapján választják ki, hogy kiknek fizetnek.

A fogyasztói csoportok nem kölcsönöket adnak, azok az ügyfelek kapnak pénzt, akiket kisorsolnak vagy a közgyűlésen valami miatt rájuk esik a választás. Így szerencsére is szükség van ahoz, hogy valaki pénzhez jusson.

Körülbelül egy éve a Házon kívül műsorában is szó volt a témáról, a megkérdezett ügyfelek nagy része úgy véli, megtévesztették őket, mikor aláírták szerződésüket egy fogyasztói csoportnál. A Házon kívül stábja akkor rejtett kamerával egy másik cégnél járt.

A Házon kívül ál-ügyfele sem kapott magyarázatot rá, hogy mit is jelent a fogyasztói csoport, mindössze annyit tudott meg, hogy minél hamarabb elindítják a szerződést, annál hamarabb lesz belőle pénz. A stáb most azt a céget kereste fel telefonon, ahol Simonik Nikoletta is megkötötte szerződését.

A telefonon
érdeklődővel azonnal közölték, hogy itt szó nincs hitelezésről, ez egy alternatív finanszírozási forma. Rákérdeztek, hogy olyan gyorsan pénzhez lehet-e jutni, mint a hitelek esetében? Amire a válasz az volt, hogy náluk 30 nap a minimális hozzájutási idő, de akár gyorsítani is lehet rajta, ha viszont az érdeklődő bemegy ezt részletesen megbeszélik.

A cég honlapján ellenben az olvasható, hogy a pénzhez jutás időpontja előre nem meghatározható, illetve arról is szó esik, hogy ez jóval bonyolultabb jogviszony a megszokottnál. Erre a pénzügyi felügyeletek is többször felhívták már a figyelmet.


Legújabb a témához kapcsolódó cikkek:
Régebbi a témához kapcsolódó cikkek:

 

Hiteligénylés



Igényeljen hitelt kötöttségek nélkül


 

Ingyenes Online

Hiteligénylés


Hitel megoldásaink

A következő hitelek-re tudunk Önnek első kézből megoldást nyújtani

  1. BAR lista hitel - Aktív, passzív BAR finanszírozás 
  2. Szabad felhasználású hitel - jövedelem igazolás nélkül, akár svájci frank alapon is
  3. Lakáshitel - bővítés, felújítás, építés
  4. Hitelkiváltás - meglévő hiteleinek átdolgozása
  5. Adósságrendező hitel - ha fontos Önnek a havi hitel kiadás
  6. Gyors hitel - ha Ön 1 hét alatt pénzhez akar jutni

Keressen oldalunkon

Jó tudni!

A jelenlegi gazdasági helyzetben minden fontos hitellel kapcsolatos lépés sorsdöntő lehet. Az ezzel kapcsolatos ügyeket nem szabad elsietni. Így az is fontos, hogy azon kevés számunkra rendelkezésre álló időben, milyen módon közelítjük meg hitel kérelmünk megfelelő kiszolgálásának lehetőségét. Minden fontos döntést egy megfelelő helyzetértékelésnek kell követnie. Jelenleg egy rossz irány, nem csak időben veti vissza hitelügyintézésünket, hanem súlyos pénzügyi katasztrófát is okozhat.

Segítségünkkel, ami semmilyen kötelezettséggel nem jár, megkeressük önnek azt a hitel terméket, amivel a legjobb lehet az Ön számára. Minden fontos információra már akkor felhívjuk figyelmét, amikor ennek még nincsenek pénzügyi következményei.