|
A Fészekrakó program elemei
Állami kezesség
A kormány egy új rendeletben foglalta össze azt, hogy kiknek a lakáshitelei után és milyen feltételekkel vállal kezességet. "A fiatalok lakáskölcsönéhez kapcsolódó állami kezesség vállalásának és érvényesítésének részletes szabályairól" címet viselő rendelet (a kezességet a sajtó garanciának is nevezi) a következő személyi feltételeket állítja fel: a kezesség a 35 év (2005.nov.1) alatti házastársaknak, élettársaknak, valamint a szintén 35 év (2005.nov.1) alatti, gyermeküket egyedül nevelő személyeknek jár. A lakás vásárlásához mindenképpen szükséges 10 százalék önerő, de ez nem jelent feltétlenül készpénzt. Az önerőbe ugyanis beszámít a szocpol kedvezmény (ennek a hivatalos neve: lakásépítési kedvezmény), a megelőlegezett szocpol, a lakás takarékpénztári megtakarítás és a munkaadói, valamint önkormányzati támogatás is. A bankok többnyire a vételár felét hitelezik meg "normál" jelzáloghitellel, az állami kezesség az e feletti hitelre szól. A kezesség díja a garantált hitel (egyszeri) 2 százaléka, de idén ezt az állam magára vállalja. A lakás vételára is limitált. Új lakás esetén Budapesten és a megyei jogú városokban 15 millió, másutt 12 millió forint. Használt lakásnál (ugyanebben a sorrendben) 12 millió illetve 8 millió forint.
Megemelt lakásépítési (szocpol) kedvezmény
A kormány megemelte a szocpol kedvezményt is. Február 1-től egy gyerek után 900 ezer, két gyerek után 2,4 millió, 3 gyerek után 3,8 millió forint, 4 gyerek után 4,6 millió forint jár. A további gyerekek kedvezménye nem változott: 200 ezer forint gyermekenként.
Fiatalok Otthonteremtési támogatása (fél szocpol kedvezmény)
Csak használt lakás vásárlására vehetik igénybe a 35 év alatti fiatal házaspárok, élettársak, valamint a gyermeküket egyedül nevelő személyek. Az összege: egy gyermek esetén 450 ezer, két gyermek esetén 1,2 millió, három gyermek esetén 1.9 millió forint. Minden további gyermek után 100 ezer forint jár. A vásárondó lakás vételára Budapesten és a megyei jogú városokban legfeljebb 12 millió, mindenütt másutt 8 millió forint lehet.
Legújabb a témához kapcsolódó cikkek:
|