Hitel, csak jó adósoknak
2010. February 15. Monday 19:08


Van pénze a bankoknak, de nemigen szeretnek hitelt biztosítani a kockázatokra hivatkozva. A legnehezebb a vállalkozók helyzete, közülük csak a legjobb ügyfelek kaphatnak hitelt.






Továbbra is alacsony a bankok kockázatvállalási hajlandósága, dacára annak, hogy tőkeerősek, rendelkeznek megfelelő mértékű likviditással és erős a hitelezési képességük. Nagy Márton a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a jegybank pénzügyi stabilitási szakágának a helyettes vezetője közleménye szerint, azáltal, hogy a válság előtt olyan ügyfelek is hitelhez jutottak akik hitelképessége nem volt megfelelő, mostanra a bankok még annyi kockázatot sem vállalnak amennyi indokolt lehetne.

Leginkább a vállalati szektort érinti a bankok tartózkodása a hitelezéstől. A hitelintézetek rendszerint az iparág-specifikus problémákkal és a bizonytalan gazdasági helyzettel magyarázzák a tartózkodásuk okát. Tovább szigorították a bankok a hitelezési feltételeiket, elsősorban az olyan kritériumokat amelyek nem ár-jellegűek, például a fedezet és a hitelminősítés. Ezeken a feltételeken a következő fél évben sem terveznek enyhíteni. Csak a legmagasabb hitelminősítéssel rendelkező vállalati ügyfelek kaphatnak hitelt, viszont ebben a szűk körben megnőtt a bankok hitelezési hajlandósága, mi több, erősödött a konkurenciaharc is.

A lakossági hitelezés esetében is hasonlóan járnak el a bankok a fogyasztási kölcsönök esetében. Ebben a szegmensben is tovább szigorodtak a hitelezési feltételek (bizonyos hitelkonstrukciók esetében még a kamatok is emelkedtek az utolsó évnegyedben) és a bankok nagy része az elkövetkező időszakban sem fog enyhíteni, bár csökkent valamelyest a szigorítók aránya az legutóbbi felmérés alapján. Fordított eset a forint alapú lakáshitelek szegmensében tapasztalható, ahol az enyhítés a kamatok esetében jelentkezik.

Nem fognak engedni a bankok a hitelezési körülmények feltételein, viszont inkább adnak hitelt az utóbbi termékek esetében és várható a kamatok csökkenése is.



Legújabb a témához kapcsolódó cikkek:
Régebbi a témához kapcsolódó cikkek:

 

Hiteligénylés



Igényeljen hitelt kötöttségek nélkül


 

Ingyenes Online

Hiteligénylés


Hitel megoldásaink

A következő hitelek-re tudunk Önnek első kézből megoldást nyújtani

  1. BAR lista hitel - Aktív, passzív BAR finanszírozás 
  2. Szabad felhasználású hitel - jövedelem igazolás nélkül, akár svájci frank alapon is
  3. Lakáshitel - bővítés, felújítás, építés
  4. Hitelkiváltás - meglévő hiteleinek átdolgozása
  5. Adósságrendező hitel - ha fontos Önnek a havi hitel kiadás
  6. Gyors hitel - ha Ön 1 hét alatt pénzhez akar jutni

Keressen oldalunkon

Jó tudni!

A jelenlegi gazdasági helyzetben minden fontos hitellel kapcsolatos lépés sorsdöntő lehet. Az ezzel kapcsolatos ügyeket nem szabad elsietni. Így az is fontos, hogy azon kevés számunkra rendelkezésre álló időben, milyen módon közelítjük meg hitel kérelmünk megfelelő kiszolgálásának lehetőségét. Minden fontos döntést egy megfelelő helyzetértékelésnek kell követnie. Jelenleg egy rossz irány, nem csak időben veti vissza hitelügyintézésünket, hanem súlyos pénzügyi katasztrófát is okozhat.

Segítségünkkel, ami semmilyen kötelezettséggel nem jár, megkeressük önnek azt a hitel terméket, amivel a legjobb lehet az Ön számára. Minden fontos információra már akkor felhívjuk figyelmét, amikor ennek még nincsenek pénzügyi következményei.