Hitel évente csak egyszer - fókuszban a gyorshitel
2009. December 22. Tuesday 07:58


A hétfői országgyűlési szavazáson nem ment át kormány javaslata, ezáltal marad a szabály miszerint egy ember, egy év alatt csak egy olyan kölcsönt vehet fel aminek a THM-je 65 százaléknál magasabb, a lejárati ideje nem több mint egy év és a kölcsön összege nem több mint 250 ezer forint.


Továbbá, jövő júniustól az ilyen kondíciókkal felvett kölcsön lejárati ideje legfeljebb hat hónappal hosszabbítható meg. A szavazáson 185 igen 146 nem és 1 tartózkodás mellett a képviselőtestület elfogadta a pénzügyi törvények módosítását.


Korlátozás a tranzakciós díjakra

A törvénymódosítás nyomán, felső határt szabott a kormány a tranzakciós díjak mértékének, melyeket a bankkártyával történő fizetés esetében számolnak fel. Ennek felső határa a forgalom értékének a két százaléka lehet. Ugyanezen szabályozás hatálya alá esik a bankközi tranzakciós költség - úgynevezett interchange díj  - is, amelynek a maximum a fizetett összeg 0,3 százaléka, de nem több mint 100 forint. A rendelkezések 2010 március 1-ével lépnek életbe.

Egyoldalú szerződésmódosítás

Ugyanezen törvénymódosításban szerepel az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó kitétel, miszerint a banki szerződéseknek tételesen tartalmazniuk kell azokat a körülményeket, amelyek egyoldalú szerződésmódosításra adnak okot. Mindemellett a pénzügyi intézményeknek meg kell határozniuk azokat az alapelveket amelyeket az árazásaiknál használnak. Ezeket az alapelveket a PSZÁF (Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) a bankok által elfogadott magatartási kódex alapján ellenőrizni fogja.

A zárószavazás előtt a Képviselőház elfogadta azt az indítványt mely semmisé teszi a bankok azon jogát, hogy amennyiben a kötelezett a fedezetként bevont ingatlan lakója, a bank vételi jogot kiköthessen vagy érvényesíthessen az adott lakóingatlanra.

Gépjárműkárok helyreállítása

A törvény alapján április 1-étől a biztosítók csak abban az esetben fizetik ki a gépjárműkárok helyreállításához szükséges bruttó összeget, ha a károsult bemutatja azt a számviteli törvénynek megfelelő számlát ami tartalmazza a munkálatok megnevezését, anyagköltségét és munkadíját.

A helyreállítás szükséges költségének csak a 60 százalékát fizeti a biztosító előlegbe vagy ha értékcsökkenés helyzete áll fenn, akkor az értkécsökkenés összegét.

Közvetítők nyomon követése

A biztosításközvetítő személyek esetében, a biztosítók és a független biztosításközvetítő irodák kötelesek lesznek legkésőbb két munkanapon belül bejelenteni, a biztosításközvetítő személy jogviszonyának megszűnését. A kormány ettől az intézkedéstől várja a biztosításközvetítők hatékonyabb nyomonkövetését és az ismételt elhelyezkedésükből adódó problémák megoldását.

Emellett a biztosítók kötelesek lesznek a szerződési feltételeikben meghatározni, hogy kár megtérítése során, milyen jogcímen, mekkora kártérítést hajlandóak adni és ezt milyen okiratok alapján teszik. A jogalkotók szándéka szerint ezen módosítások által a jelenleginél átláthatóbb lesz az ügyfél számára, hogyan és miért kaphat kártérítést.


Legújabb a témához kapcsolódó cikkek:
Régebbi a témához kapcsolódó cikkek:

 

Hiteligénylés



Igényeljen hitelt kötöttségek nélkül


 

Ingyenes Online

Hiteligénylés


Hitel megoldásaink

A következő hitelek-re tudunk Önnek első kézből megoldást nyújtani

  1. BAR lista hitel - Aktív, passzív BAR finanszírozás 
  2. Szabad felhasználású hitel - jövedelem igazolás nélkül, akár svájci frank alapon is
  3. Lakáshitel - bővítés, felújítás, építés
  4. Hitelkiváltás - meglévő hiteleinek átdolgozása
  5. Adósságrendező hitel - ha fontos Önnek a havi hitel kiadás
  6. Gyors hitel - ha Ön 1 hét alatt pénzhez akar jutni

Keressen oldalunkon

Jó tudni!

A jelenlegi gazdasági helyzetben minden fontos hitellel kapcsolatos lépés sorsdöntő lehet. Az ezzel kapcsolatos ügyeket nem szabad elsietni. Így az is fontos, hogy azon kevés számunkra rendelkezésre álló időben, milyen módon közelítjük meg hitel kérelmünk megfelelő kiszolgálásának lehetőségét. Minden fontos döntést egy megfelelő helyzetértékelésnek kell követnie. Jelenleg egy rossz irány, nem csak időben veti vissza hitelügyintézésünket, hanem súlyos pénzügyi katasztrófát is okozhat.

Segítségünkkel, ami semmilyen kötelezettséggel nem jár, megkeressük önnek azt a hitel terméket, amivel a legjobb lehet az Ön számára. Minden fontos információra már akkor felhívjuk figyelmét, amikor ennek még nincsenek pénzügyi következményei.