Hitel szerencsejátékra
2009. March 24. Tuesday 05:41

Lloyds TSB hitelkártyája erre is jó

Miközben a sajtó, a szabályozó szervezetek, és a politikusok világszerte egyaránt a felelős költekezésre próbálják meg rábírni a lakosságot, az állam által megmentett - és mostanra nagyrészt állami tulajdonba került - Lloyds TSB hitelkártyája kaszinózásra is használható.


A bank által körbeküldött levél szerint a kártyatulajdonosok a hitelkeret ötven százalékáig vehetnek fel készpénzt, vagy végezhetnek készpénzhez kötődő tranzakciókat, mint amilyen a valutavásárlás, a szerencsejáték, vagy zsetonok vásárlása egy kaszinóban. A Lloyds az ilyen jellegű tranzakciókért 24,9 százalékos éves kamatot számol fel - miközben a brit alapkamat mindössze fél százalék.



A munkanélküliséggel és háztartási eladósodottsággal küzdő országban hamar kitört a botrány a hír hallatán, hiszen a legtöbben nem erre számítanának egy magát felelősnek kikiáltó pénzintézettől. A Lloyds szóvivője szerint azonban a szerencsjáték pusztán a készpénzforgalomhoz köthető tevékenységek egyike, melyért külön kamatot számolnak fel, ezért kellett feltüntetni az ismertetőben. Azt azonban elismerték, hogy tényleg úgy tűnhet, mintha bátorítanák az ügyfeleket az efféle tevékenységre.

penzcentrum.hu


Legújabb a témához kapcsolódó cikkek:
Régebbi a témához kapcsolódó cikkek:

 

Hiteligénylés



Igényeljen hitelt kötöttségek nélkül


 

Ingyenes Online

Hiteligénylés


Hitel megoldásaink

A következő hitelek-re tudunk Önnek első kézből megoldást nyújtani

  1. BAR lista hitel - Aktív, passzív BAR finanszírozás 
  2. Szabad felhasználású hitel - jövedelem igazolás nélkül, akár svájci frank alapon is
  3. Lakáshitel - bővítés, felújítás, építés
  4. Hitelkiváltás - meglévő hiteleinek átdolgozása
  5. Adósságrendező hitel - ha fontos Önnek a havi hitel kiadás
  6. Gyors hitel - ha Ön 1 hét alatt pénzhez akar jutni

Keressen oldalunkon

Jó tudni!

A jelenlegi gazdasági helyzetben minden fontos hitellel kapcsolatos lépés sorsdöntő lehet. Az ezzel kapcsolatos ügyeket nem szabad elsietni. Így az is fontos, hogy azon kevés számunkra rendelkezésre álló időben, milyen módon közelítjük meg hitel kérelmünk megfelelő kiszolgálásának lehetőségét. Minden fontos döntést egy megfelelő helyzetértékelésnek kell követnie. Jelenleg egy rossz irány, nem csak időben veti vissza hitelügyintézésünket, hanem súlyos pénzügyi katasztrófát is okozhat.

Segítségünkkel, ami semmilyen kötelezettséggel nem jár, megkeressük önnek azt a hitel terméket, amivel a legjobb lehet az Ön számára. Minden fontos információra már akkor felhívjuk figyelmét, amikor ennek még nincsenek pénzügyi következményei.