| Hiteltörlesztés elmaradás - egyre több adós dől be |
| 2010. February 27. Saturday 16:07 | ||
|
A CIB Bank illetékesei azon véleményüknek adnak hangot, hogy a tavalyi évben, 2008-hoz képest javult a bankszektor jövedelmezősége, mely leginkább a piaci körülmények javulásának volt betudható. Lényegi kiugrás az idén sem várható, a bankok tovább folytatják a céltartalékképzést, már nem csökkentik drasztikus mértékben a költségeket, viszont nem számítanak számottevő javulásra sem a bevételek mértékét illetően. Ennek megfelelően, a CIB Bank szakemberei, idén kisebb mértékű, de kiegyensúlyozottabb eredményt várnak, a tavalyi évhez képest. A Budapest Banknál úgy vélik, a banki jövedelmezőség idén romlani fog, de legjobb esetben is marad a jelenlegi szinten, dacára a csekély új portfóliók volumenének, a meglévőkön képzett magasabb céltartalékoknak és a drasztikus működési költségcsökkentésnek is. Valamivel derűlátóbban fogalmaztak a Raiffeisen Bank specialistái, akik úgy látják, hogy egészében a szektor jövedelmezősége idén megegyezik majd a tavalyival, mivel 6-7 százalékot nőhet a hitelállomány, a betétállomány pedig 5-6 százalékkal bővülhet, viszont csökkenhet a szektor jövedelmezősége. A Raiffeisen Bank szakemberi továbbá kifejtették, hogy a 2009-ben csökkenő tendenciát mutató kamatkörnyezetnek betudhatóan a bevételek magasak voltak, ám ez a tendencia 2010-ben már nem várható és csökkenés várható a hitel marzsok esetében is. A tartalékképzési igény csökkenhet, viszont a költségek maradnak a 2009-es szinten. Javulhat viszont a portfóliók minősége az év második felében. Az OTP-nél hasonlóképpen vélekednek az idei évet illetően: a második félévtől nőhet a kereslet a hitelek iránt, ami kedvező kihatással lehet a hiteltörlesztés elmaradása esetén bekövetkező portfólió minőségére is. A UniCredit elemzőinek a véleménye az, hogy a második félévben csökkenés várható a nem teljesítő hitelek arányában, melyek az első félévben még növekvő tendenciát mutatnak. Kevésbé optimistán fogalmaznak a CIB Bank szakemberei, mivel szerintük a 2009 utolsó negyedévében is regisztrált jelentős minőségromlás miatt, a lakossági és vállalati üzletágakban egyaránt, a portfóliók javulására, de legalábbis stagnálására nem lehet számítani hamarabb mint 2010 harmadik negyedévében. A Budapest Bank szerint, a lehető legjobb kilátás az lenne 2010-re, hogy a 2009-es növekvő hitelvolumenekre alapozva növekedés várható, de semmi esetre sem érhető el a 2007-2008-as növekedési arány. A saját piacát tekintve a Raiffeisen Bank lassú növekedést remél, amely arányos lenne a piaci tendenciákkal a hitelek és betétek növekedési rátáját tekintve. A UniCredit bank szakértői valószínűsítik, hogy 2010-ben megáll a 2009-re jellemző csökkenő tendencia a bankhitelek iránt. 2010 első felében legjobb esetben is mindössze a hitelállomány csökkenésére lehet számítani a CIB Bank szerint, javulás optimális esetben a második félévben várható. A növekedés leginkább a lakossági szektorban valószínűsíthető, a vállalati hitelezés esetében, továbbra is nagyon óvatosan járnak el a bankok. A vállalati betétállomány beláthatóan a 2009-es év szintjén fog maradni az idén is. Szinte biztosra vehető a lakossági bankbetétek növekedése, mivel javul a foglalkoztatottság és a bérek is emelkednek, viszont a betétek mértékének a növekedése nem meghatározható, mivel nem lehet tudni, hogy az alternatív megtakarítási formák, mint például a befektetési alapok, mennyire vonják ki a pénzt a bankbetétekből. Mindezek a faktorok miatt, valószínűsíthető, hogy jobb lesz a hitel/betét arány, de nem radikális mértékben. A UniCredit Bank illetékesei szerint, 2010 folyamán mérsékeltebb lesz a nyomás a bankokon, amiatt, hogy csökkentsék a hitelek és a betétek volumene közötti arányt. A hitelek és a betétek volumene közötti arány csökkentése mindenképp a banki gazdálkodás biztonságát és eredményességét hivatott szolgálni, főleg abban az időszakban amikor magas a külső források költségszintje, de azáltal, hogy nőtt a megtakarítások mértéke (amiért több bank akár a veszteségesen magas kamatozást is bevállalta) és lassult a hitelezés, sok pénzintézet elérte a jelenleg kívánatosnak ítélt arányt. Nem nagyon nyilatkoztak azonban a bankok, arról, hogy csökkenteni kívánják-e az adósterheket. Ezzel kapcsolatosan az UniCredit Bank annyit mondott, hogy abban az esetben ha külső faktorok nem befolyásolják negatívan a pénzügyi rendszert (árfolyam, országkockázati felár), akkor esélyes lehet a kockázati felárak csökkentése. A Budapest Bank úgy látja, hogy a kamatmarzsok még mindig magasabbak a válság előtti szintnél, de lassan csökkennek, azonban a szinten tartásukat indokolja a növekvő hitelkockázat és a jogi bizonytalanság is. A Raiffeisen Banknál nem készült külön vészforgatókönyv, mivel nem számítanak akkor mértékű kilengésekre ami indokolttá tenné, még akkor sem, ha az aktuális környezet eléggé bizonytalan. A Budapest Bank sem készített vészforgatókönyvet, viszont felvázoltak a dubai-i vagy görögországi válságok kapcsán olyan pályákat, amelyek érvényesek lehetnek a hazai helyzet kapcsán. Óvatosabban járt el az UniCredit Bank, ahol stressztesztet is elvégeztek, mely szerint még egy komolyabb piaci kilengés esetén is, melynek a valószínűsége csekély, megfelelő mértékű tőkével és likvid forrásokkal rendelkeznek.
Legújabb a témához kapcsolódó cikkek:
Régebbi a témához kapcsolódó cikkek:
|
||
Banki hitelek
- CIB lakáshitel
- Válság
- Gyorskölcsön változások
- Devizahitel
- Forint alapú lakáshitel
- Hitel változások 2010-ben
- Lakásfelújítási hitel
- Jelzáloghitel feltételei
- Jelzáloghitel igénylés
- Lakáshitel önerő nélkül
- Lakáshitelek alakulása
- Munkaadói lakáshitel
- Hitel rendelet
- Hitelfelvétel feltételei
- Lakáshitel 2010
- Hiteltörlesztés elmaradás
- Lízing vagy hitel?
- Ingatlan árverezés
- BB egyenlítő hitel
- Autóhitel feltételek
- Forinthitel 2010
- Hitel jövedelemigazolással
- Hitelfelvétel online


A bankok eléggé eltérően ítélik meg a banki szféra várható jövedelmezőségét, ami jól tükrözi az idei bizonytalanságot. Azonban a bankok véleménye egyöntetű abban, hogy szerencsés esetben - hiteltörlesztés elmaradás - talán várható valami javulás az év második felében.












