A jelzálog hitelek előtörlesztési díját maximalizálták
2009. December 18. Friday 06:04


Hétfő este az Országgyűlés a jelzáloghitel előtörlesztési díját 2 illetve 2,5%-ban maximálta. Az Országgyűlés 197 igen, 147 nem és 2 tartózkodás mellett elfogadta a fogyasztóknak nyújtott hitelről szóló törvényjavaslatot. Az MSZP, az SZDSZ és négy független képviselő mellett három fideszes képviselő, Kósa Lajos, Pokorni Zoltán és Varga Mihály is igennel szavazott.


Azt a módosító indítványt miszerint 2009 március 1-jétől a jelzáloghitelek előtörlesztése esetén a hitelező pénzintézet jogosult az igazolt költségei miatt díjat szedni, az Országgyűlés a zárószavazás előtti módosító indítványt szinte egyhangúlag fogadta el. Ez a díj viszont nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg 2 százalékát. Ellenben, ha a jelzálogleveles kölcsönszerződés esetében kamatperióduson belül történik az előtörlesztés, ez az arány maximum 2,5 százalék lehet.

A jelenleg elfogadott jogszabály, egy 2008-ban kelt európai uniós irányelvet ültet gyakorlatba. A törvény szabályozni fogja a teljes hitelezési folyamatot és nemcsak az előtörlesztésre tartalmaz előírásokat, hanem a reklámokra, szerződéskötést megelőző tájékoztatásra és a szerződéskötésre is kitér.

Egy másik fontos kitétele a törvénynek, a hitelnyújtó általi előzetes tájékoztatási kötelezettség. A törvény rendelkezik arról, hogy minden módosítás, a hitelkamat és a hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatás, beleértve a díjak, jutalékok, költségek módosításának hatályba lépését megelőzően, kötelessége tájékoztatni a hitelest papíron vagy más egyéb tartós adathordozón a módosítás tényéről, illetve a módosításokat követően fizetendő törlesztőrészletek összegéről, számáról és gyakoriságáról.

Az új szabályozás szerint a hitelintézet köteles lesz tájékoztatni a hitelfelvevőt, a hitel fő jellemzőiről, arról hogy milyen hatással lesz ez a hitelfelvevő pénzügyi helyzetére, valamint a fizetés elmulasztásának a következményeiről.

Szükséges lesz továbbá a hitelszerződés megkötése előtt megvizsgálni a hitelfelvevő fizetőképességét, illetve abban az esetben is, amikor szükségessé válik a hitel összegének növelése. Azok a módosítások, amelyek a hitelfelvevő felvilágosítására, a hitelképesség vizsgálatára, a hitel költségeinek módosítására irányuló tájékoztatási kötelezettségre vonatkoznak, 2009 június 11-én lépnek hatályba.


Legújabb a témához kapcsolódó cikkek:
Régebbi a témához kapcsolódó cikkek:

 

Hiteligénylés



Igényeljen hitelt kötöttségek nélkül


 

Ingyenes Online

Hiteligénylés


Hitel megoldásaink

A következő hitelek-re tudunk Önnek első kézből megoldást nyújtani

  1. BAR lista hitel - Aktív, passzív BAR finanszírozás 
  2. Szabad felhasználású hitel - jövedelem igazolás nélkül, akár svájci frank alapon is
  3. Lakáshitel - bővítés, felújítás, építés
  4. Hitelkiváltás - meglévő hiteleinek átdolgozása
  5. Adósságrendező hitel - ha fontos Önnek a havi hitel kiadás
  6. Gyors hitel - ha Ön 1 hét alatt pénzhez akar jutni

Keressen oldalunkon

Jó tudni!

A jelenlegi gazdasági helyzetben minden fontos hitellel kapcsolatos lépés sorsdöntő lehet. Az ezzel kapcsolatos ügyeket nem szabad elsietni. Így az is fontos, hogy azon kevés számunkra rendelkezésre álló időben, milyen módon közelítjük meg hitel kérelmünk megfelelő kiszolgálásának lehetőségét. Minden fontos döntést egy megfelelő helyzetértékelésnek kell követnie. Jelenleg egy rossz irány, nem csak időben veti vissza hitelügyintézésünket, hanem súlyos pénzügyi katasztrófát is okozhat.

Segítségünkkel, ami semmilyen kötelezettséggel nem jár, megkeressük önnek azt a hitel terméket, amivel a legjobb lehet az Ön számára. Minden fontos információra már akkor felhívjuk figyelmét, amikor ennek még nincsenek pénzügyi következményei.