Lakáshitelek feltételei - csökkenő tendencia
2010. February 07. Sunday 19:05


Most, miután vége a betéti akciós időszaknak, és csökkennek a banki kamatok, decemberben nőtt a magyar lakosság betétállománya, mindeközben olyan kevés kölcsönt vettek fel decemberben, mint az utóbbi öt év alatt soha.




Csökkent a deviza és forinthitelek állománya Magyarországon egyaránt, számszerint devizahitelből 8,8 milliárd forinttal, forinthitelből pedig 13,8 milliárd forinttal törlesztettek többet mint amennyi hitelt vettek fel. Ekkora mértékű nettó hiteltörlesztésre ezidáig még nem volt példa. Ez egyetlen pozitív irányba mutató változás az lehet, hogy a forint alapú lakáshitelek kamata egyre csökken és akárcsak a jegybanki alapkamat ez is a sokévi átlag alá esett.

Leszámítva a novemberi és a decemberi hónapot, még a karácsonyi költekezések ellenére is, több mint 22 milliárd forinttal több volt a deviza- és forinthitel törlesztés a magyar lakosság körében mint amennyit igényelt, az utóbbi három év statisztikái alapján. Tavaly március óta a lakosság folyamatosan minden hónapban nettó deviza-hiteltörlesztő volt, míg a forinthitelek esetében jellemzően kiegyenlítetlenül mozgott a piac.

A stagnáló hitelezési piacnak továbbra is segítségre lenne szüksége. Azt még nem tudni, hogy mi fogja hozni a pozitív változást, a választások utáni politikai helyzet vagy pedig az év második felében lassanként beinduló gazdasági fejlődés-e. Mindenesetre nem lesz korlátlan a hitelezés fellendülése, mivel márciusban fog hatályba lépni a felelős hitelezési korlát a hitel-fedezet arányra vonatkozóan, valamint a banki magatartási kódex bevezetése miatt sem.

Nem sok esélye van a fellendülésre a lakáshitel-piacnak sem: további kamatcsökkenések várhatóak, talán az államilag támogatott hitelek vagy a gazdaság fellendülése okán növekvő foglalkoztatásból eredő lakáshitel-felvételi kedv hozhat pozitív változást. Látható már néhány pozitív jel a lakáspiac fellendülésére, de ez még a decemberi statisztikákban nem fog meglátszani. A hitelintézetek ebben a hónapban kevesebb mint 20 milliárd forintnyi lakáshitelt folyósítottak, amely szintén az eddigi legalacsonyabb szint. Összehasonlításképpen a világgazdasági válság elején 2009 októberében 89 milliárd forintot helyeztek ki a bankok lakáshitel címén, plusz 65 milliárd forintnyi szabad felhasználású jelzáloghitelt, ami mostanra már csak 20 milliárd forint lett.

Talán pozitív irányú fejlődés jeleként értékelhető az, hogy a hitelköltségek csökkentek, bár a jelenleg már futó hitelszerződések kamatai alig haladják meg a jegybanki alapkamat 6 százalékát. Átlagosan 6,29 százalék volt a svájci frank alapú hitelek THM-je decemberben, míg az eurós hiteleknél a THM 9,94, a forinthitelek esetében pedig 11, 78 százalék. A statisztikai adatok tanúsága szerint a forintkamatok csökkenő trendje már körülbelül fél éve tart. Nem lehet pontosan meghatározni, hogy hol áll majd meg a forinthitelek kamatcsökkenése a jegybanki alapkamat csökkentések miatt, de valószínű hogy egy 25 bázispontos csökkentés miatt sem lesznek olcsóbbak a forint alapú lakáshitelek, igaz, hogy kamatperiódustól függően a már meglévő forinthitelek kamatai csökkenni fognak.

Bár a karácsonyi költekezés ellenére a fogyasztási hitelek kamatmutatói szerint nem igyekeztek a bankok különösebben előnyössé tenni ajánlataikat a hitelköltségek csökkentésével, a forinthitelek költségmutatói még nőttek is két százalékkal. A hitelköltség mutatók adatai nem változtak a svájci frankban denominált hitelek esetében, míg az euró alapúaknál némi csökkenés volt tapasztalható. A fogyasztásihitelek esetében, decemberben, a költségmutatók a forinthiteleknél 27,51 százalékon álltak, a svájci frank esetében 14,36-on, míg az eurósoknál 12,2 százalékon. Nem lehet számítani radikális csökkenésre a fogyasztási hitelek esetében sem, mivel ezeknek az esetében nem szükséges hitelfedezet, így a magas kockázat miatt a bankok beépítik a kamatokba a kockázati felárat.

Stagnál  a fogyasztási hitelek volumene, körülbelül egy éve. A bankok december folyamán 17,9 milliárd forint értékben adtak forint alapú fogyasztási hitelt, 7,3 milliárd forint értékben svájci frank alapút, míg 11,1 milliárd forint értékben euróban denomináltat.

A lakosság decemberi hitelállománya 7844 milliárd forintot tett ki, amiből a devizahitelek aránya 66,2 százalék volt. 3503 milliárd forintra rúgott a háztartások lakáshitel-állománya, míg a fogyasztási hitelek teljes összege 3976 milliárd forint volt. A hitelállomány mértékét tekintve a forint és devizahitelek állománya viszonylagos stabilitást mutat az előző évben, aminek az oka az, hogy a lejáró és a már visszafizetett hitelek állománya körülbelül azonos.

A lakossági betétállományt illetően, a forintbetétek nagysága a novemberi alacsony szint után decemberben ismét növekedést mutatott, köszönhetően az év végi megtakarításoknak, valamint annak, hogy csökkent az érdeklődés a devizabetétek iránt. Már hónapok óta ismeretlen fogalom az olyan vonzó betéti akció amelynek két számjegyű lenne az éves kamata. Nem tekinthető jelentő változásnak a magyar lakosság 2009-ben meglévő betétállománya, amely 7581,5 milliárd forintot tett ki, amiből a devizabetétek aránya mindössze 16,3 százalék volt.



 


Legújabb a témához kapcsolódó cikkek:
Régebbi a témához kapcsolódó cikkek:

 

Hiteligénylés



Igényeljen hitelt kötöttségek nélkül


 

Ingyenes Online

Hiteligénylés


Hitel megoldásaink

A következő hitelek-re tudunk Önnek első kézből megoldást nyújtani

  1. BAR lista hitel - Aktív, passzív BAR finanszírozás 
  2. Szabad felhasználású hitel - jövedelem igazolás nélkül, akár svájci frank alapon is
  3. Lakáshitel - bővítés, felújítás, építés
  4. Hitelkiváltás - meglévő hiteleinek átdolgozása
  5. Adósságrendező hitel - ha fontos Önnek a havi hitel kiadás
  6. Gyors hitel - ha Ön 1 hét alatt pénzhez akar jutni

Keressen oldalunkon

Jó tudni!

A jelenlegi gazdasági helyzetben minden fontos hitellel kapcsolatos lépés sorsdöntő lehet. Az ezzel kapcsolatos ügyeket nem szabad elsietni. Így az is fontos, hogy azon kevés számunkra rendelkezésre álló időben, milyen módon közelítjük meg hitel kérelmünk megfelelő kiszolgálásának lehetőségét. Minden fontos döntést egy megfelelő helyzetértékelésnek kell követnie. Jelenleg egy rossz irány, nem csak időben veti vissza hitelügyintézésünket, hanem súlyos pénzügyi katasztrófát is okozhat.

Segítségünkkel, ami semmilyen kötelezettséggel nem jár, megkeressük önnek azt a hitel terméket, amivel a legjobb lehet az Ön számára. Minden fontos információra már akkor felhívjuk figyelmét, amikor ennek még nincsenek pénzügyi következményei.