Új hitel forma a Magyar bankoknál
2009. August 03. Monday 17:19


A hanyatlás elkerülhetetlen, ha a bankok már a jó cégeket sem finanszírozzák. Hiába van tőke a hitelezéshez, a kockázat túl nagy. Akár ki is lehetne írni a fiókok falára a hitel nincs feliratot.



Drákói szigor

A szigorításokat elfogadták, hiszen ilyenkor normális jelenség a kockázat emelkedése, a bedőlt hitelek mennyisége, ez ellen csak a hitelfelvételek szigorításával lehet védekezni. A bankok gazdasági fellendülés idején túlhitelezik magukat, így válság alatt kénytelenek a túlzott óvakodásra törekedni. Ebből az következik, hogy a megfelelően működő vállalatok sem kapnak hitelt, így a bank tovább mélyíti a recessziót.


Tankönyvi modell

A bankszövetségi elnöknek az a véleménye, hogy a bankok majd akkor fognak hitelezni, amikor úgy látják, már megéri nekik a hitelezés abban az esetben, amikor bekövetkezik a fellendülés. Több szakember is egyetért ezzel, sőt, néhányuk szerint a túlzott visszafogás káros is lehet. A megszorítások főleg a CIB, az MKB és a Raiffeisennél tűnik túlzottnak, és az ügyfelek estek áldozatául a szigornak. A befektetett összegek romlása főleg azokat a bankokat érinti súlyosan, melyek a fellendülés időszakában hihetetlen növekedést értek el.


Fűnyíró-effektus

A hitelt igénylőnek az a leglényegesebb, hogy a pénzintézet hogyan kezeli a helyzetet, azaz a feltételein szigorít, vagy lekaszabol mindenkit, mint a fűnyíró. A külföldi bankok tulajdonosai, ha túlzottan szigorúnak érzik a bankok védekezési reakcióit, felszólítják a bankokat a kockázat drasztikus csökkentésére. A hitel / betét arányát lesik sas szemmel. Ahol 100 % - on belül van a mutató, ott a bank pont annyi hitelt helyezett ki, mint amennyi forrást be tudott vonni. De a felelőtlen hitelezések következtében akad olyan bank is, ahol 200 % feletti a ráta.

A mutatót meghatározott időpontra és megadott mértékűre szeretnék csökkenteni az anyabankok. Akik ezt nem érik el, azaz nem szüntetik meg a rossz ügyfelek szerződéseit, az a banknak is súlyos következményt okozhat. Ebből kifolyólag több pénzintézet ma is magas kamatot ad a bevétel oldalának javítása érdekében. A banki fűnyíró a jó cégeket is meg tudja károsítani.


Legújabb a témához kapcsolódó cikkek:
Régebbi a témához kapcsolódó cikkek:

 

Hiteligénylés



Igényeljen hitelt kötöttségek nélkül


 

Ingyenes Online

Hiteligénylés


Hitel megoldásaink

A következő hitelek-re tudunk Önnek első kézből megoldást nyújtani

  1. BAR lista hitel - Aktív, passzív BAR finanszírozás 
  2. Szabad felhasználású hitel - jövedelem igazolás nélkül, akár svájci frank alapon is
  3. Lakáshitel - bővítés, felújítás, építés
  4. Hitelkiváltás - meglévő hiteleinek átdolgozása
  5. Adósságrendező hitel - ha fontos Önnek a havi hitel kiadás
  6. Gyors hitel - ha Ön 1 hét alatt pénzhez akar jutni

Keressen oldalunkon

Jó tudni!

A jelenlegi gazdasági helyzetben minden fontos hitellel kapcsolatos lépés sorsdöntő lehet. Az ezzel kapcsolatos ügyeket nem szabad elsietni. Így az is fontos, hogy azon kevés számunkra rendelkezésre álló időben, milyen módon közelítjük meg hitel kérelmünk megfelelő kiszolgálásának lehetőségét. Minden fontos döntést egy megfelelő helyzetértékelésnek kell követnie. Jelenleg egy rossz irány, nem csak időben veti vissza hitelügyintézésünket, hanem súlyos pénzügyi katasztrófát is okozhat.

Segítségünkkel, ami semmilyen kötelezettséggel nem jár, megkeressük önnek azt a hitel terméket, amivel a legjobb lehet az Ön számára. Minden fontos információra már akkor felhívjuk figyelmét, amikor ennek még nincsenek pénzügyi következményei.