Válságban fizessenek a bankok
2010. February 23. Tuesday 06:34


A davosi Világgazdasági Fórumon a banki és a kormányzati résztvevők nagyrészt egyet értettek abban, hogy jöjjön létre egy pénzügyi alap, a bankok részéről fizetendő biztosítási díjakból, amiből a jövőben fedezhetnék a bankmentések költségeit.




Mind emellett elmondható, hogy Davos konkrét eredmények nélkül zárult. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyet ért vele, hogy praktikus lenne egy ilyen intézmény bevezetése, így legalább az egyes kormányok nem az adózók pénzéből segítenének a bankoknak. Az európai kormányok részéről támogatott, de Amerikában inkább ellenérzéseket kiváltó Tobin-adó tervénél kivitelezhetőbbnek tűnik.

Josef Ackermann, a Deutsche Bank vezérigazgatója és Barclays első embere, Bob Diamon is megvalósíthatónak, támogathatónak tart egy globális adót, a politikusok közül David Cameronnak, a kormányzásra készülő brit konzervatív párt vezetőjének is elnyerte tetszését a javaslat.

A G20-ak minisztereinek áprilisi csúcstalálkozóján a biztosítási díjat az IMF a több egymással párhuzamos elképzelés valamelyikeként fogja prezentálni. John Lipsky az IMF egyik vezetője felhívta a figyelmet, hogy a gyakorlati kivitelezés nem lesz olyan egyszerű, a nehézségek még ebben a javaslatban is megvannak, pl. hogyan definiálják a bankok által vállalt kockázatokat (mivel a nagybankoknál más más értelmezés előnyös)

Nem titok, hogy az egyes nemzetállamok az eddigiekben nem voltak túl sikeresek az egységes nemzetközi fellépés kereteinek megteremtésében, Nagy Britannia bevezette az ötven százalékos bónusz adót, Amerika banki különadót vezetett be. Másfél hete tisztában vagyunk vele, hogy az amerikai kormány megtiltaná, hogy saját számlás kereskedést folytassanak a bankok, illetve, hogy kockázati tőke üzletágakat és fedezeti tőke alapokat működtessenek.



 


Legújabb a témához kapcsolódó cikkek:
Régebbi a témához kapcsolódó cikkek:

 

Hiteligénylés



Igényeljen hitelt kötöttségek nélkül


 

Ingyenes Online

Hiteligénylés


Hitel megoldásaink

A következő hitelek-re tudunk Önnek első kézből megoldást nyújtani

  1. BAR lista hitel - Aktív, passzív BAR finanszírozás 
  2. Szabad felhasználású hitel - jövedelem igazolás nélkül, akár svájci frank alapon is
  3. Lakáshitel - bővítés, felújítás, építés
  4. Hitelkiváltás - meglévő hiteleinek átdolgozása
  5. Adósságrendező hitel - ha fontos Önnek a havi hitel kiadás
  6. Gyors hitel - ha Ön 1 hét alatt pénzhez akar jutni

Keressen oldalunkon

Jó tudni!

A jelenlegi gazdasági helyzetben minden fontos hitellel kapcsolatos lépés sorsdöntő lehet. Az ezzel kapcsolatos ügyeket nem szabad elsietni. Így az is fontos, hogy azon kevés számunkra rendelkezésre álló időben, milyen módon közelítjük meg hitel kérelmünk megfelelő kiszolgálásának lehetőségét. Minden fontos döntést egy megfelelő helyzetértékelésnek kell követnie. Jelenleg egy rossz irány, nem csak időben veti vissza hitelügyintézésünket, hanem súlyos pénzügyi katasztrófát is okozhat.

Segítségünkkel, ami semmilyen kötelezettséggel nem jár, megkeressük önnek azt a hitel terméket, amivel a legjobb lehet az Ön számára. Minden fontos információra már akkor felhívjuk figyelmét, amikor ennek még nincsenek pénzügyi következményei.